Az Inside the mind of a Purpose Prototyper sorozatban az egyik résztvevőnk saját nézőpontjából meséli el, mi zajlik hétről hétre a program színfalai mögött. A blogján keresztül élőben követheted, milyen motivációkkal, célokkal és kérdésekkel indul neki a karriere újratervezésének, és hogyan változnak ezek a csoporttal töltött 3 hónap alatt.

Három éve dilemmázom azon, hogy mi legyen velem. Akkor fogalmazódott meg bennem először, hogy nemcsak egy munkát szeretnék, hanem inkább hivatást, ami tényleg belőlem jön, és ami összeegyeztethető azzal az élettel, amit élni szeretnék.

Odáig gyorsan eljutottam, hogy szívesen segítenék embereknek, szeretném, ha rugalmas lenne a munkaidőm, és dolgozhatnék akár külföldön is – de aztán jött a covid, majd a félelmetes mennyiségű önszabotázs… hogy három évvel később még mindig csak a saját tengelyem körül forogjak.

A Purpose Prototyping programmal éppen ezért már régóta szemeztem. Vonzott a facilitátorok hitelessége (már amennyire ezt online fel lehet mérni), az, hogy a program elsősorban az önismeretre és az erősségeink megismerésére épül, és biztos voltam benne, hogy a csoport is jót tenne: aki egy ilyen feladatba belevág, az csak olyan ember lehet, akivel szeretném, ha összehozna a sors.

A programnak az alábbi kérdésekkel indultam neki:

“Hogyan döntsem el, mit tanuljak?”
“Hogyan döntsem el, hogy szakmailag mi a helyes következő lépés?”
“Hogyan tudok olyan életet kialakítani, ami engem szolgál?”

A legelső találkozásunk főleg az ismerkedésről szólt. Ez az általánosnak tűnő alkalom máris erős kezdésnek bizonyult. Csak lányok, mindenki bátran és nyitottan, bele a közepébe… Rengeteg bizonytalanság, elakadás, kérdés, izgalom, tehetség, hit. Mindenki változásra, növekedésre, mozdulásra várva…

Számomra már a bemutatkozókör is nagy önismereti tanulsággal járt. Meglepve tapasztaltam, hogy én, aki általában jól tudok rögtönözni, bárhol bármikor megszólaltatható vagyok, magamról mégsem tudok összefüggően beszélni, és bár sok mindent tudok magamról, mégsem tudom az esszenciámat átadni. Míg a többiek meséltek magukról, én serényen jegyzeteltem: egy csomó mindenben magamra ismertem, úgyhogy ezeket elmentettem a későbbiekre.

A különleges bemutatkozókörön túl megismertük a program menetét és mérföldköveit is. Megértettük, hogy a design világából ismert “Dupla Gyémánt” tervezési folyamatot követve hogyan fogunk a káoszból még nagyobb káoszt, majd szépen lassan rendet, sőt cselekvési tervet készíteni.

Cselekvés – ha egyetlen kulcsszót kellene választanom erről az alkalomról, ez lenne az. Ennek már azelőtt óriási szerepe lesz, hogy bármiféle prototípust vagy tervet készítenénk, hiszen az apró lépések, valódi cselekedetek által fogunk tanulni, fejlődni.

Igen, úgy érzem, az elsődleges cél az, hogy megmozduljunk. Hogy kilépjünk az agyalás biztonságos terepéről, kibújjunk a kifogások mögül, és szép lassan, lépésről lépésre elhagyjuk a komfortzónánkat… el, a saját álmaink felé.

A Inside the mind of a Purpose Prototyper sorozat következő részét itt olvashatod.

Ha pedig te is úgy érzed, hogy itt az ideje végre megmozdulni és kibogozni a karriereddel kapcsolatos kérdéseidet, gyere és csatlakozz a következő Purpose Prototyping csoporthoz!